Rólunk

A zenekart Alex Drum, Kaarle és Füge alapította 2012 nyarán. Az alapítók jól ismerték egymást, hiszen előtte másfél évig a Pokolgéppel két turnét is végigjátszó Postumus nevű metál bandában zenéltek együtt. A gőzerővel folyó próbák mellett 2012 novemberében csatlakozott a bandához az énekes, Devil, majd 2013 januárjában a basszeros, Joe.

A cél nem is lehetett más, mint a saját elképzelések megvalósítása és színpadra tétele. A zenekar a „szentháromság jegyében alkot, azaz brutális alapriffek, elborult középrészek és abszolút zenei refrének épülnek egybe modern metál környezetben, odaillő szólókkal és csipetnyi proggal megfűszerezve. 

A kemény próbák megtették hatásukat, hiszen az egy számon belül nemritkán 7 – 8 témát is felvonultató zenei anyag 2013 tavaszára nagylemezzé érett. A banda a P&C Stúdióban Czébely Csaba „Csibe” vezényletével készítette el debütáló albumát „Ingyen Isten” néven. Az anyag kilenc számot és egy intrót tartalmaz. A színvonalat tartva a grafikákat a hazai és nemzetközi porondon is elismert Sallai Péter készítette.

A tervek szerint az anyag a Metal Hammer magazin 2013. szeptemberi számának cd mellékleteként jelenik meg. Emellett banda természetesen elérhető a https://www.facebook.com/words-of-blood oldalon is. A koncertek szervezés alatt vannak, de az már biztos, hogy a bemutatkozó koncert a METALWAR fesztiválon lesz.

 

Szaládi "Devil" Károly  Vocal

Krisztián" Füge" Tamás Gitar

Kiss "Kaarle " Károly Gitar

Seiben "Alex" Sándor Drums

Onódi "Joe" József Bass